Mióta foglalkozom a festéssel?
Share
Mióta foglalkozom a festéssel?
Gyerekkoromban a rajzolás és a színezés volt a kedvenc elfoglaltságom. Óvodásként rengeteget rajzoltam színesceruzával, és imádtam a kifestőkönyveket. Általános iskolás koromban sem hagytam abba, sőt, negyedikes lehettem, amikor már biztosan tudtam, hogy komolyabban szeretnék a rajzolással foglalkozni.
Az általános iskolai évek alatt főleg grafittal és szénnel készítettem fekete-fehér rajzokat, majd középiskolában egyre többször használtam színesceruzát. Akkoriban a fotórealisztikus rajzolás állt hozzám a legközelebb. Később kipróbáltam az akril- és olajfestéket is, amiket ugyan kedveltem, de éreztem, hogy még mindig hiányzik valami.
Az általános iskolai rajzórákon már találkoztam a vízfestékkel, de igazán az első egyetemi évem alatt szerettem bele, amikor vettem egy Anilinky palettát. Rengeteg portrét készítettem, több kiállításon is bemutattam a munkáimat. Aztán megvettem az első profi akvarellpalettámat és azóta töretlen a szerelem. Egyébként szívesen dolgozom még olajpasztellel, gouache festékkel és alkohol markerrel.
Miért festek?
Egyszerűen azért, mert szeretem és így érzem teljesnek az életem. Ez vagyok én, nélküle nem is tudom mihez kezdenék. A portrékon keresztül próbálom átadni a pillanatnyi és időszakos érzelmeimet, gondolataimat. Azonban van olyan is, amikor kevésbé van hangsúlyban az érzelemkifejezés (pl. tájképek, gouache képek). Sokan mondják, hogy ez csak egy hobbi de számomra ez nem csak egy hobbi, mert ez az életem. Ezekkel a szavakkal tudnám párosítani a festést: menedék, önkifejezés, énidő, terápia, felfedezés, szabadság, csend.
Miért pont akvarell?
Az összes eddig kipróbált technika közül csak az akvarellfestésben éreztem azt a bizonyos szabadságot, amelyet a festés nyújt számomra. Továbbá a technika sajátossága miatt könnyebb számomra az érzelemkifejezés a papíron.